Ma egy interjú következik Pajor Sándortól, az Om Tronix kézműves effektpedálok készítőjétől.
Egy olyan gitárról lesz ma szó, amit már régóta szándékoztam megemlíteni, ugyanis egy igazi kuriózum úgy kényelemre, mint hangra, de még gyönyörű is! Viszont annak ellenére, hogy én is játszottam már rajta és tudnék is róla hosszasan mesélni, most nem az én tollamból íródott az alábbi szöveg, ugyanis egyenesen Pajor Sándor történetét olvashatjátok a gitárjával kapcsolatban, vegyítve egy kis szakmai összefoglalóval- és jellemzéssel. :) Jó olvasást kívánok!
" Egy nagyon tudatosan megválasztott első számú hangszer
Többször álltam már
életemben hangszer vásárlás előtt. Azt figyeltem meg, hogy ez a művelet
többnyire érzelmi alapon megy végbe. Megfogan egy gondolat, miszerint „kell
nekem egy Les Paul” és utána már az anyagi helyzet és a használt piac nyújtotta
lehetőségek szintéziséből valahogy új hangszer birtokába jut az ember. Nem volt
ez most sem nagyon másképp, kivéve, hogy a vásárlási szándékot megelőző agyalás
hosszú és alapos volt, majd teljesen véletlenül szembe jött velem egy gyűjtői
állapotban lévő hangszer, amely minden részletében az volt, amit kerestem.
Az alap az volt, hogy
szeretnék egy USA standard stratocaster. Régi álmom volt egy amerikai strat,
ismerem a hangját és szeretem. Mindig straton játszottam, van is egy mexikói
darabom. Derék hangszer, csakhogy szinte soha nem használtam a hídi hangszedőt.
Ha meg használtam, akkor jellemzően sok torzítással, és úgy már zavart a
szimpla hangszedők alapzaja. Persze lehet ilyenkor hangszedőt cserélni, de én
most új hangszert akartam. Egy olyat, amit minden zenei projectemben használni
tudok, kényelmes, nem túl drága és kiváló hangja van.
Ha a hídi hangszedő nem
lehet single coil, eszünkbe jutnak a HSS stratok. Nem csak a Fender gyárt ilyen
hangszereket, sőt. Csakhogy mint mondtam, egy hangszer kiválasztása bizonyos
szinten érzelmi alapon működik, úgyhogy marad a Fender. Léteznek HSS hangszedő
kiosztású stratocasterek. Valamikor a nyolcvanas évek vége felé (az információ
forrásaim nem egyeznek a pontos év tekintetében) jelent meg az első gyári HSS
strat a Fendertől. Előtte csak házi, vagy jobb esetben hangszerészi
beavatkozást követően lehetett HSS strathoz jutni. Az úttörő egyébként Van
Halen volt, aki megkérdőjelezhető esztétikai megoldással szuszakolta be a
humbuckert legendás hangszerébe.
Térjünk vissza a realitás
talajára, és nézzünk körül az igazán elérhető áron kapható 10-20 éves amerikai
stratok között! (Ezek annyira elérhetőek, hogy EU-n belül kb 700-1100 Euro
között futnak, az Egyesült Államokban meg még ennél is olcsóbbakat is lehet
lőni).
1996 és 2001 között
gyártották a Fender Lonestar gitárokat, amik két vagy három darabból
összerakott éger vagy kőris testtel és juhar vagy rózsafa fogólappal készültek.
Ehhez a Fender Custom Shop Texas Special single coil hangszedői kerültek (akárcsak
a korszak többi USA standard modelljébe), valamint egy Seymour Duncan Pearly
Gates hangszedő. Egyébként minden más tekintetben megfelel a Lonestar egy USA
standard modellnek. Ja nem minden tekintetben, a Lonestar kopólapja kolbászos
vagy csillogós fehér volt.
A Lonestart a Hot Rodded Texas Special
Stratocaster követte. Csak 2002 és 2004 között készült és mindössze két
dologban különbözik elődjétől. Az egyik, hogy a fogólap szélét „betörték,” vagyis
lekerekítették, aminek következtében az új hagszer is egy 25 éves sokat
fogdozott nyak érzetét kelti. Ilyesmivel csak Custom Shop straton vagy valami
igazi őreg relikvián láthatunk. A másik dolog, hogy a hídi hangszedő Seymour
Duncan Pearly Gates plus modellre lett cserélve. Na, egy ilyen hangszer jött
velem szembe. Makulátlan állapotban volt, három darabból álló éger test és
rózsafa fogólap. Én mindenképp három darabból álló testet szerettem volna, mert
akkor nincs a nyak csatlakoztatásánál illesztés a testen. Nincs semmi baj a két
fából ragasztott testekkel, de nekem megnyugtató érzés, hogy ez éppen ilyen.
A hangszer a rockosabb fajta stratok közé
tartozik. Harapnak a szimpla hangszedők, nagyon hozza a Steve Ray hangzást. A
humbucker kifogástalanul működik együtt a szimpla hangszedővel, azaz a kettes
állás is nagyon autentikus. A humbucker önmagában egy kicsit hangosabb, mint a
single coil hangszedők, de vintage output PAF jellegű hangszedő, tehát nem
pokolian hangos. Pár próba alatt mg lehet szokni, hogy a hídi hangszedő valami
más, ami mellesleg picit hangosabb. De még mennyire más! Ez nem a klasszikus
strat sound. Sok közép, torkos rock hang, ami tisztán is nagyon szép, de szó
szerint kéri a torzítást.
Így lett hát nekem egy mindenre is jó
workhorse stratocasterem, amit szerintem soha nem fogok eladni. A végén még
egyszer hozzátenném, hogy egy hangszer vásárlása többnyire érzelmi alapon
történik, ugyanis amikor csak meséltem (azaz nem hallotta a hangját) az egyik
zenész barátomnak az új hangszeremről, akkor ezt felelte: „HSS strat? Hát végülis
mindenki úgy b*ssza el az életét, ahogy csak akarja…” -"
Köszönet a témaötletért és az interjúért Pajor Sándornak! :)
